Egy családi örökség és a történelem élménye: Nélküled
Vannak történetek, amelyek mélyen gyökereznek bennünk, olyan anekdoták, amelyeket generációról generációra mesélnek tovább, és ahogy hallgatjuk őket, egyre inkább felismerjük: nem csupán a múltunk részévé válnak, hanem saját önazonosságunk szövetébe is beleszövődnek.
A *Nélküled* című színházi előadás éppen ilyen élményt nyújtott.
Eddig abban a tudatban éltem, hogy csak az én családomban történt hajszál pontosan így minden. Így…, ahogy …, pont úgy, ahogy a színpadon láttuk:
a hivatali pecsétekért küzdés, a fellebbezhetetlen, a szüfrazsett – szabadszellemű – művészetkedvelő motoros nő, a román cselédek (nálunk Marinak hívták az egyik asszonyt), a Pipás (Kemény János: A vízi boszorkány), a 3 évig tartó bujdosás, hogy akármilyen bolondnak nyilvánítással félre ne tegyenek, kocsmából a zongorát, városházáról a szőnyegeket, bútorokat visszakérni azoktól, a kúriáért, erdőkért folyó harc …, a fennmaradt fényképek…, az „ezüst” kiskanál …, az érzelgős dalok alatt ironikus komment pörög , az abszurdum, a kényszeredett beletörődés, kínunkban röhögés… és közben amitől végül mégis valahogy egyek leszünk a hatalmas széthúzás közepette.
A megidézett Cseh Tamás dalok, vagy a címadó Nélküled előadásában rezonált az otthonról ismerős fanyar humor, ami végső soron elviselhetővé tette a valóságot.
Ahogy a színpadon életre kelt a történet, olyan érzésem támadt, mintha nemcsak nézném, hanem újra átélném a saját családom múltját. Mintha minden jelenet, minden apró mozzanatot az arcomba vágnának pengeéles pontossággal azokból a történetekből, melyeket gyermekkoromban oly sokszor halottam.
Tanúsíthatom, így volt… igaz történet, önismeret. Ebben nevelkedtem. A nagy sztorizgatásokban.
Úgy tudta nagyapám megeleveníteni meséiben a kor „szellemét”, hogy közben „folyt az asztal alá a nevetéstől”, ahogy mi is vele együtt.
Ez az előadás tökéletesen idézte meg nagyapám hagyatékát, bár rejtély számomra, hogy a darab rendezője, aki 1988-ban született, honnan ismerte és miként érezhette át ilyen tűpontosan ezt az időszakot.
Hálásan köszönöm a szép élményt Viktor Balázsnak, Solymos Tamásnak a dráma írójának, és a két számomra zseniálisat alakító művésznek, Domokos Zsoltnak és Bères Miklósnak, akik által tükörképet kaphattam a múltról, a jelenről és önmagamról egyaránt.
Köszi az élményt! Hatalmas volt!