2020 március

hall, zene

Leiru – Idő

“Emlékeim szerint Terry Pratchett A mágia színe című könyvében írta, hogy 20 évbe kerül megtanulni azt a varázslatot, amivel mezítelen szűzlányokat idézhetsz a szobádba, de mire sikerül, már nem is tudod, hogy eredetileg mihez akartál kezdeni velük. Ha nem is 20 év, de 15 eltelt, amire megjelent az első nagylemeze a bandámnak, amelynek címe Idő. […]

lát, vizuális

Egy szobor mínusz

Még mindig nem tudok napirendre térni afelett, hogy egy csarnok építése miatt összetörtek egy köztéri szobrot. Meg sem próbálták restaurálni, és valahol máshol felállítani. Mert ezt is lehetett volna. Amellett, hogy a nemrég Kossuth-díjra felterjesztett Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, és emiatt már alapból értékes, kordokumentum is. És persze ez egy köztéri szobor: a közé.

hall, zene

Betörő hidegfront a Bakony felől

Zenélni az erdőnek. Most éppen a kertnek. Az alkotás módszer, az alkotás rituálé. A hang(, mint) önálló jelenség. Fontos a tér és az atmoszféra, amelyben létezni és funkcionálni képes – olvasom, amikor Sós Gergő kertjéből szétadott monoton/monokrom drone sessionjét hallgatom, élőben, a koronavírus első éve március havának 22. napján, egy tök hideg délutánon, a nyomorult

is, vizuális

Túl sok ahhoz, hogy minden beleférjen egy ilyen kicsi dobozba

Mozgás és viselkedés. Másfajta táncok. Nincs lineáris elbeszélés. Sztereotip napi rutinok, pszichózis. A színészek viselkedésének ritmusát a cselekvési terület határozta meg. Neurotikus gesztusok. A történéseket két ideiglenes együttes zenéje kísérte. Tök jó zene. 16 mm-es felvétel 1982-ből. Elmosódva, interferálva, festésre inspirálva. Ezek tényleg másfajta táncok. Akademia Ruchu: Other dances, 1982. Bik Van der Pol: Far

Scroll to Top