1994.Zalaegerszeg. Kodály utca – színészlakás: Kelemen Zoli feltette bakeliten a “Levél Nővéremnek” című lemezt. Leírhatatlan.
1997.Zalaegerszeg. Zsinagóga – az első előadás: “A Telihold dalai” – az első találkozás: Schwéger Arnival átadtuk neki a vörösbort, amit közös fogyasztásra szántunk.”Nekem hoztátok, fiúk? Gyertek, üljünk le ott hátul! “Éjjelbe nyúló beszélgetés. Miénk lett a piros multi a végén. Ébren álmodás.
1997. Köszeg. Vár – a második előadás és találkozás. “Indulunk vissza, fiúk, most nem érek rá! Várjatok, mégis üljünk be oda! “Az összeverődött társaságban csak az arcára emlékszem, ahogyan beszél hozzánk. Éjszaka, csillagok.
2001.Budapest. Bárka Színház – a harmadik találkozás és előadások sora. Egy társulatban. Segédszínészként pakoltam a székeket, láttam fellépések előtt fel-alá járkálva élet-halálban dohányozni, a “Hat szereplő szerzőt keres”-ben Madam Paceként – magassarkúban, sminkben. A premier után a román zongoristanő játékára énekelni a “Micsoda útjaim”-at. Elmondhattam neki a színészlakást és, hogy most itt vagyunk: Ez…
“Egy ösvényen járunk!”
“Csörögni kell, mint egy csörgőkígyó, ilyen ez a szakma!”
“Tegnap este kicsit….gyertek le Kővágóörsre, fiúk!”
Nem voltam képes csörögni, Kővágóörsre se jutottam le végül.
Olyan volt, amilyennek képzeltem, mielőtt nem találkoztam vele. Olyan ember, mint a dalokban. Mindenestül.
