Szeptember második hétvégéjén Balatonbogláron jártam, a Kék Kápolnában. Kelemen Kristóf Szeánsz (Necromancy) című dokumentarista VR installációját néztem meg, éltem át itt. A 17 perces alkotást szeptember 7 és 10 között (csütörtöktől vasárnapig), félórás turnusokban 2-2 néző nézhette meg a kápolnában körülhatárolt fizikai térben, illetve a VR szemüveg segítségével kitágított virtuális térben és időben.
A fizikai helyszín, a Kék Kápolna nemcsak elhelyezkedése, környezete, Balatonra tekintő kilátása miatt különleges, 1970 és 1973 között Galántai György műterme is itt működött, amely progresszív, neoavantgarde művészeti kezdeményezések kultikus színtere is volt. Idén “Performatív archívumok: Balatonboglár 1970 – 73” címmel eseménysorozatot rendeztek itt, melynek a Szeánsz is része.
A kápolnához érkezve a szervezők, közreműködők közül Százados László művészettörténésszel, Schuller Gabriella művészetkutatóval, és Nagy Gézával, a Babel Camp vezetőjével találkozom. Beszélgetésünk során világossá válik számomra, hogy milyen izgalmas, és súlyos történettel bíró helyen vagyok.
A rendező Kelemen Kristóf nagyszerű Megfigyelők – című drámájáról már írtam neked korábban. Szereplői a Kádár rendszer idején élő megfigyelők, illetve megfigyeltek, az előadás az ő tragédiájukat mutatja be, az ő emberi sorsukba engedi -párásan intim közelről- betekinteni a nézőt. A Szeánsz esetében is a kádári időkbe tekintünk vissza, bő ötven évvel ezelőtti történések elevenednek meg.
A kis kápolnában állunk, a rendező és aszisztense készséges eligazítást követően fejünkre erősítik a VR szemüveget / sisakot. Elkezdődik az előadás, ugyanabban a kápolnában vagyunk, ugyanakkor, de mégis máskor. Kellemes női narrátor (Berényi Nóra Blanka) hangjával kerülünk a falakon kívülre, a kápolnakertbe, érezzük a lágy balatoni szellő simogatását, a levendulaillatot. Szemügyre vesszük a növényeket, szobrokat, a kápolna épületét… 360 fokos fordulatot veszünk, egy költői kísérlet részesei vagyunk.
A VR (virtual reality, virtuális valóság) médiumtól való várakozással vegyes idegenkedésemet teljesen okafogyottá tette a rendező koncepciója, mondanivalója. A Kassák Színháznak, Halász Péter underground színházi társulatának, a balatonboglári kápolnához való kötődésének apropóján, tömören, mégis érzékletesen vezet végig útjukon, az ötven évvel ezelőtti-, Dohány utcai lakásszínháztól (ahol ma már bevándorlók élnek) a kápolnáig, majd tovább az emigrációig. Hontalanságba taszítva, elveszve forgolódunk a reptéri tömegben, végül ott állunk megrendülve a new yorki utcán, a néhai Squat Theatre előtt.
Irattárak fiókjaiban suttogó jelentések dossziéiba is belenézünk (a társulatról Horgászok néven vezettek aktát a kor illetékes megfigyelő szervei). Az akták lapjait meg is érinthetjük.
Megidézésre kerül a társulat King Kong című happeningje, amit emigrációjukat pár évvel megelőzően 1973-ban itt, Balatonbogláron hoztak létre, elém lép Breznyik Péter (Porogi Ádám), női ruhában, hogy az időn és téren át felvegye a kapcsolatot velem. Ha kinyújtom a kezem, valóban egy másik ember kezéhez érek. (Breznyik rituálisan nővé változása az előadásfolyam markáns részét képezte, a kápolnában tornyosuló King Kong figura lábai között Halász Péter William Blake idézeteket szavalt. A többnapos előadás szürreálisnak ható, zavarbaejtő megnyilvánulásokból állt, amiket Halász, a kor abszurditásával szembeállítva így tesz helyre: „… ez a Kindergarten, vagyis óvodás helyzet, ami akkor jelen volt, ez azzal szemben egy egészséges, cinikus hangnem volt.”
Narráció, képek, érzetek, hangok, egyszerre erősítik a kápolna falaiból előbújó emlékek szeánszát. Egyszerre vagyunk a múltban és a jelenben. Érezzük a múlt súlyát, keserűségét; a hatalom elutasítással, betiltással, megfigyeléssel, zaklatással lehetetlenítette el a társulat törekvéseit, az élet és a művészet határvonalát folyamatosan megkérdőjelező, újragondoló, a hagyományos színházi kereteket lerázó előadásaik obszcén provokációk voltak a szemében. Miután könnyedén meghaladta már annak lebutított dimenzióit, a hatalom ingerlése csak játék volt a társulat számára, nem cél. Sokkal többről volt / van szó. A néző jelenében felmerül a kérdés: a valóság vajon melyik dimenziójában vagyunk? Mindent alaposan újra át kell gondolnunk; kik vagyunk, a valóság páncéljának melyik oldalán állunk? Hogyan viszonyulunk egymáshoz, önmagunkhoz, a természethez, a korhoz, amiben élünk? Tényleg csak élünk és meghalunk?
Megérint a bátor művészek által létrehozott különleges világ szépsége. Megrendítő a felismerés, hogy időn és téren átívelve képesek voltak megszólítani, Kelemen Kristóf és alkotótársainak segítségével, akik hangot és teret adtak nekik.
Lekerül rólam a VR szemüveg, még egyszer körbefordulok a kápolnában, a falakon fekete fehér-fotók a King Kong előadásról. Az ablakokon és a nyíló ajtón át a déli napsütés köszönt: megérkeztem. gondolom magamban, ugyanakkor érzem, most indultam el igazán!
Nagy élmény volt, rezonálni fog még!
…
A 1970-1973 közötti balatonboglári kápolnaműterem és az Artpool Művészetkutató Központ alapítója Galántai György is megnézte a Szeánszot. Az 1973-as rendőri feloszlatás után most először tért vissza a kápolnába, 50 év után.
Szereplők: Baki Dániel, Chengjunyan Zhou, Kelemen Kristóf, Schuller Gabriella
Narrátor (magyar): Berényi Nóra Blanka
Narrátor (angol): Thieser Anna
Operatőr, vágás: Nyúl Nimród / New Reflection Films
Zene: Kristóf Márton
Fény: Szabon Balázs
VR-konzulens: Fazakas Fanni
Látvány-konzulens: Pázmány Virág
Smink: Béres Krisztina
Angol fordítás: Gál Gabriella
Helyszíni menedzsment: Sándor Panka
Rendezőasszisztens: Totobé Anita
Produkciós vezető: Kovács Andrea
Együttműködő partner: Füge Produkció
Kreatív menedzsment: Let it Be! art agency
Angol nyelvű ismertető, képekkel – Kelemen Kristóf honlapja
