Nagyon kíváncsi voltam, hogy hol tartanak most a fiatal színészhallgatók. Nem voltak elvárásaim, mivel ez egy érzékeny terület. Emlékszem, mennyire nehéz volt fiatalként bizonytalanul, gátlásosan megmutatni magam egy-egy belsős vizsgaelőadáson. Mit szólnak majd a művésztanárok, rettegtem, nehogy tehetségtelennek találjanak mégis – nehéz ügy. Egy rosszízű kritika, egy rosszkor elhangzott mondat nagyon meghatározó tud lenni. Semennyi megerősítés nem elég, hosszú évek kemény munkája, amíg elhiszi egy színész, hogy valóban a pályán van. A többi nehézségről nem is beszélve.
Egy dologban biztos voltam: ha azt érzem, hogy az előadók alázattal, koncentráltan, közlési szándékkal vannak jelen, akkor már elégedett leszek. Hibázni ér, az is izgalmas tud lenni. Jó volt megerősítést kapni erről Béres Miklóstól is a Nélküled című előadás utáni beszélgetésnél, amikor szóba hoztam neki ezt az előadást.
Felkészültem a sztoriból, mindig újra kell olvasnom a görögöket, hogy pontosan érthető legyen. Azt hiszem, hogy Karsai György és Térey János fordítását használták, de ebben nem vagyok biztos. Euripidész színműve mai szemmel is aktuális és “nem az anyagyilkosság jogosságának dilemmája foglalkoztatja, hanem a patalógikus lelkiállapot, a feloldhatatlan konfliktus.” A darab ajánlója: “Euripidész hősei fiatalok, de mégsem szabadok, tetteiket, gondolataikat a múlt és a felsőbb hatalmak irányítják. A kitörés vágya és az eleve elrendeltetés közti feszültség vizsgálata és megélése termékeny talaj egy színésztanonc számára.”
A színészek fehér ruhaanyagból készült maszkot viseltek – a rendező feladta nekik a leckét, nincs mimika: csak a szemed, a szád, a hangod. Egyrészt korlátozó, másrészt segítheti a hiteles megszólalást, hiszen a maszk elrejt és talán könnyebb lehet őszintébben megnyilvánulni.
Uray Péter mozgásórái jutottak eszembe, amikor az érzelmek megjelenését gyakoroltuk az arcon, az árnyalatok ábrázolását. Itt drasztikusan elvették ezt a lehetőséget, de bejött a dolog, mert csodálkozva tapasztaltam, hogy a megszólalások hitelesek, van mögötte gondolat és láttam annak megszületését is, amit oly gyakran hiányolok az előadásokban. Néha ugyan elsiették, ennyi hiba azonban bőven belefér. Sokszor előbb beszélnek a színészek, a gondolat pedig mögötte kullog, majd ritmustalanná és szétesővé válik a jelenlét is.
Erről meg Halász Péter jutott eszembe, amikor egy vizsgára készültünk anno az Újban. “Bejövök az ajtón. Aha, hol vagyok? Körülnézek. Nem kell sietni. Mit akarok mondani? Megszólalok. Nem kell rohanni. Ideje van a gondolatnak.” Találkoztam már a “gyors bánat” instrukcióval is máshol, amitől mindig falnak mentem. Igenis időt kell hagyni a helyzeteknek és beáll a ritmus majd megszületik a jelenlét és a néző egyből odafókuszál, igazivá válik a dolog.
A színpadot fém-pástokból állították össze, zömében azokon zajlott az előadás, de kihasználták a teret, előtte is játszottak és oldalt székekre ültek ki a passzív szereplők, akik nem szerepeltek az aktuális jelenetekben. A háttérben nagybőgő és dobok adták a ritmust, szolgáltatták a zenei aláfestést, jól kiegészítve az előadást. A szerepeket felváltva játszották, hogy mindenki megmutatkozhasson egy-egy dialógus és monológ erejéig. A rövid jelenetek ellenére többnyire megszülettek a különböző karakterek és izgalmas volt látni a színészek egyéniségét, ahogyan magukra formálták a szerepeket. Egyáltalán nem vált zavaróvá a sok váltás, hanem mindig valami új színt hozott. A mozgás “eklektikus” volt: hol szigorú minimál mozgásszínházi elemeket láttam, hol abszurdabb – “tájidegen” megmozdulásokat, aminek a szándékát csak a darab végére értettem(úgy gondolom, hogy értettem) meg. A rendezés tehát a színészek mozgását is erősen korlátozta a maszkhasználat mellett, ami feszessé tette az előadást és erős keretet adott neki. Érdekes volt még, hogy az előadás elindult egy klasszikusabb szigorú játékstílust képviselő úton, majd a végére az előzőkhöz képest abszurdnak mondható jelenetek széttrollkodták a felépített utat, de ez nem tette bénává és kínossá, hanem megerősítette és értelmezhetővé váltak a darab elején tett furcsa, groteszk mozgásban és megszólalásban tett utalások. A szöveg meg, mintha idomult volna ehhez a változáshoz, fellazultabbá, maivá vált. Vékony jégen jártak, bátorság kellett hozzá, de nem szakadt be alattuk. Végig lekötött és néztem volna még őket, ami nagyon jót jelent.
Klassz lenne, ha rendszeresen eljutnának valódi nézőkhöz a fiatalok, hogy megmutatkozhassanak és igazán jó lenne, ha nyitottá tennék az ilyen szemléken a szakmai megbeszéléseket és kíváncsiak lennének a nézők véleményére is, amit egy nézőtársam meg is említett, mint igényt. Szóval, megleptek a kaposvári színészhallgatók, jó volt jó színházat látni, mindenki remekül vizsgázott. Különösen Cselóczki Boglárkát emelném ki: meglepően érett alakítást mutatott! Hajrá srácok! Csak így tovább!
Euripidész: Oresztész
A MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet – Kaposvár – harmadéves színművész szakos hallgatóinak másodéves vizsgaelőadása a Szemle OFF program keretében.
Szereplők: Babinszki Virág, Bodnár Erik, Cselóczki Boglárka, Duró Áron, Gali Petra, Gulyás Ádám, Horváth Ábel, Kormos Anni Zsófia, Megyesi Pálma, Nagy Lídia Flóra, Rónai Sára, Rózsa Gabriella, Sipőcz András, Szanka Levente, Szegedi Áron, Szirony Kornél
Rendező tanár: Kelemen József
Osztályvezető tanárok: Kelemen József és Fándly Csaba
Fotók: https://www.kristalyszinter.hu/programok/oresztesz/
