Marion Gräfin Dönhoff Gyermekkorom Kelet-Poroszországban című emlékirataiban egy helyütt ezt írja: “Gyakori töprengéseim során arra a következtetésre jutottam, hogy sem szüleimtől, sem sűrűn váltogatott nevelőnőimtől nem tanultam semmi lényegeset; nevelésem szempontjából magának az otthonnak a hangulata volt meghatározó.” “Az otthon hangulata! Tágabban az utcáé. A városé. A közösségé. A nemzedéké. A koré. Mennyire megfoghatatlan, milyen […]
„A mi utcánk alig egy kilométer hosszú földút. A faluba tartó műútból ágazik, valamikor az is földút volt…” Az egerszegi Kispest utcában laktunk. Lakásunk ablakai a Skálára néztek. Az áruház mellett lépcsősor vezetett fel a Landorhegyi útról. Egy téli napon két részeg ember próbált feljutni a lefagyott lépcsőkön. Húzták-vonták egymást, visszacsúsztak, elestek. Több mint egy
“Minden piedesztálra emelt személyt le kell szarni!” “- Péter! Én izgulok. – Azt is lehet.” felküld a színpadra.néz.azt mondja sétáljak.néz.sétálok.most meg lefelé néz.mondjak valamit.kiáltsak egyet hátra.emeljem fel a kezemet a számhoz.figyelek a lépteimre.néz.leül.néz.ketten vagyunk.kapkodom a levegőt.nem figyelek.nem figyelek. “- Péter, nekem az is jó ám, ha hátul egyszer átmegyek a színpadon. – Ennyivel nem úszod
” A NAGY KOMPOZÍCIÓ A Kataklizma – mint forma. A Természet – mintha az emberre való tekintettel tenné – a kifejezéssel próbálkozik. A dolog értelme tehát csakis “madártávlatból” bontakozik ki, nagy magasságból, de még így is kérdéses, hogy – adott esetben – a teljes összefüggés alapján ítélünk-e, minthogy határtalanul növelhető az áttekintés szélessége, ill. mélysége.
Még a kétezres évek elején voltam először kortárstánc előadásokon a Trafóban. Volt barátnőm vitt el, ha jól emlékszem először egy Duda Éva előadásra – ő rajongója volt a műfajnak. Nem tudtam mire számítsak, a tánccal nem volt különösebb kapcsolatom azelőtt. Mozdulatok, foszlányok maradtak csak meg ennyi év távlatából és csupán magát az érzést tudom felidézni,
Nagyon kíváncsi voltam, hogy hol tartanak most a fiatal színészhallgatók. Nem voltak elvárásaim, mivel ez egy érzékeny terület. Emlékszem, mennyire nehéz volt fiatalként bizonytalanul, gátlásosan megmutatni magam egy-egy belsős vizsgaelőadáson. Mit szólnak majd a művésztanárok, rettegtem, nehogy tehetségtelennek találjanak mégis – nehéz ügy. Egy rosszízű kritika, egy rosszkor elhangzott mondat nagyon meghatározó tud lenni. Semennyi
1994.Zalaegerszeg. Kodály utca – színészlakás: Kelemen Zoli feltette bakeliten a “Levél Nővéremnek” című lemezt. Leírhatatlan. 1997.Zalaegerszeg. Zsinagóga – az első előadás: “A Telihold dalai” – az első találkozás: Schwéger Arnival átadtuk neki a vörösbort, amit közös fogyasztásra szántunk.”Nekem hoztátok, fiúk? Gyertek, üljünk le ott hátul! “Éjjelbe nyúló beszélgetés. Miénk lett a piros multi a végén. Ébren
Okos és szemtelen gyerekdalok felnőtteknek Juhász Kristóf – Magyar Nemzet 2021.01.18. ŐSZINTÉN ABSZURD LEMEZT KÉSZÍTETT MONOK BALÁZS ÉS CSALÁDJA Próbáljon csak olvasónk válaszolni a kérdésre: mi is az a gyereklemez vagy gyerekdal? Nem is olyan könnyű, igaz? A szóba jöhető példák széles skálája a legkisebbeket is a valódi zene rejtelmeibe beavató, versmegzenésítő énekmondóktól a megélhetési-szülinapos
Átvetett lábakkal ül az Új Színház büféjében. Előtte fröccs, szívja a multifiltert. Figyel, a szakállát babrálja, grimaszol. Egyszerre átszól hozzánk, az ott lebzselő stúdiósokhoz: „ Annál a résznél, ott finomabban mondjad!” – tenyere a homlokán – egyre közeledik, ahogy mutatja. Hozzám fordul: „ Ha kinyújtod a karodat, nyújtsad ki teljesen – nálunk magas embereknél
Noviembre A Ner – Life előtt még adtak izgalmas kortárs filmeket a Duna Tv késő esti adássávjában. Nagyon szeretem ezt a filmet. Érdemes! A Noviembre egy gerilla utcai színházi társulatról szóló 2003-as spanyol film, amelyet retrospektív hamis dokumentumfilmként mutatnak be, Achero Mañas rendezésében . Noviembre Rendezte Achero Mañas Által termelt José Antonio Félez Írta Achero
Általában túl későn, utólag írunk valakiről, aki fontos. Mint, ő. Természetes a jelenléte és ha eltűnne, akkor döbbenénk rá, hogy ismét szegényebbek lettünk. És, milyen kár, hogy. Ezt a hibát nem követjük el tehát. „Galkó Balázs Kutatóintézet” – definiálja magát ez a kényelmetlen ember. Folyton azt kutatja, hogy ki is ő tulajdonképpen és mivégre:
„ Oh c’mon please now … „ A-HA: I’ve Been Losing You Miért vagyunk ennyire egyedül? Mit tehetünk a másikért és önmagunkért? – teszem fel ezeket az örökérvényű kérdéseket ismét, miután megnéztem Joachim Trier : Oslo, 31.august című filmjét. A történet alapja, Pierre Drieu La Rochelle: „Le Feu Follet”, vagyis Lidércfény című könyve, melyből 1963-ban
„Nem szabad, hogy tétlenségen érjenek. Hogy rajtakapjanak, amikor megállok az utcán, és csak úgy bámészkodom. Vagy éppen leülök egy padra, és csak úgy belebámulok a levegőbe. Egy árnyék vetődik elém. Ráérünk?Ennyi időnk van? Sétálok. Ez a legnagyobb bűn. A séta. Hogy valaki csak úgy elindul sétálni. Séta… sétány. Kiveszett, elfelejtett szavak. Meg az, hogy valaha…
1. Hibáktól vagy hiányosságoktól mentes (állapot, alkotás, termék); minden tekintetben teljes és hibák nélküli (tulajdonság), amiben hiánytalanul benne van minden, aminek benne kell lennie, és nincs benne semmi olyan, aminek nem kellene ott lennie. A mérnök a tökéletes számítógép megalkotásán fáradozik. Senki sem tökéletes a maga nemében. A tökéletes szépség és jóság csak eszmei szinten
“Emlékeim szerint Terry Pratchett A mágia színe című könyvében írta, hogy 20 évbe kerül megtanulni azt a varázslatot, amivel mezítelen szűzlányokat idézhetsz a szobádba, de mire sikerül, már nem is tudod, hogy eredetileg mihez akartál kezdeni velük. Ha nem is 20 év, de 15 eltelt, amire megjelent az első nagylemeze a bandámnak, amelynek címe Idő.
