Az ember végül
„ Oh c’mon please now … „
A-HA: I’ve Been Losing You
Miért vagyunk ennyire egyedül? Mit tehetünk a másikért és önmagunkért? – teszem fel ezeket az örökérvényű kérdéseket ismét, miután megnéztem Joachim Trier : Oslo, 31.august című filmjét.
A történet alapja, Pierre Drieu La Rochelle: „Le Feu Follet”, vagyis Lidércfény című könyve, melyből 1963-ban ugyanezzel a címmel film is készült Louis Malle rendezésében. Trier adaptációt készített tehát.
Most is persze eszembe jutott az egyik történetem. A kilencvenes évek közepén egy társaságba keveredtem Bayer Csaba képzőművésszel – aki renitens, kényelmetlen ember hírében állt. Többször kitiltották helyekről. A helyszín: Zalaegerszeg, Lucullus presszó. A teraszon egymás mellett ültünk – részeg volt és agresszív. Oldalra fordult:
„ -Te, mit csinálsz? ! – Én?….semmit. – Akkor csinálj valamit! „
Erre a mondatára gyakran gondolok azóta is. Még senki nem mondott nekem ilyen fontos mondatot.
„ – Meg akarok házasodni, gyerekeket szeretnék. Beutazni a világot. Venni egy házat. Kapcsolatban maradni a régi barátokkal. Ültetni akarok egy fát. Készíteni egy finom vacsorát, csak úgy. Legyőzni minden félelmemet és fóbiámat. Egész nap a fellegeket bámulva feküdni…” J.T: Oslo, 31.august
Többször átírt majd kihúzott mondatok következnek a filmről. ——————————————————————————————————————————————————————————————————————-
Annyit mégis:
A jelenetek vállaltan csúnyán vágottak, darabosak – a rendező a számára lényeges felületek felé irányít, semmi sallang. Rengeteg energiát fektetett azonban a megjelenített képekbe, hogy pontosan visszatükrözzék , amit láttatni szeretne: a megrendítő, érzékeny világot.
A színészek jelenlétéről: „ Ne nézz rá, csak pislants. Egy pillantással el lehet a színházat intézni. Te határozd meg a pillantást, de ne nézz!” Halász Péter
Ami leginkább a szívemig ért: amikor a két barát egymás után fordul.
„ – Aludni a csillagos ég alatt. Szerepelni egy filmben vagy játszani egy színházban. Nyerni egy vagyont a lottón. Hasznossá tenni minden napomat. És, szeretve lenni.” J.T: Oslo, 31.august
Miért vagyunk ennyire egyedül? Mit tehetünk a másikért és önmagunkért?
Bayer Csaba harminchét évesen öngyilkos lett a kilencvenes évek vége felé.
„ Je laisserai sur vous une tache indélébile.” L.Malle: Le Feu Follet
Karinthy Frigyes: Nihil
(Recitativo)
Utoljára még elmentem volt szeretőmhöz
És beszélgettem vele a lépcsőházban:
Bementünk, mert kint nagyon fujt a szél
És kemény csöppek estek.
Végleg elbucsuztunk, már nem szeretem:
Aztán lementem a Rottenbiller-utcán
Vettem gesztenyét, de nem tudtam lenyelni
Találkoztam Biró barátommal.
Biró beszélt a neo-impresszionizmusról,
Én mondtam: mindent abba kell hagyni:
A művészetnek ne legyenek korlátai –
Se ütem, se vonal, se szín.
Vagyis az a művészet, amit az ember gondol
És ha nem gondol semmit, az is művészet –
És ha csak érez valamit, az is művészet
És ha neked nem, hát nekem.
És ha neked ez nem képez művészetet
Kedves Ernő: hát akkor nem művészet –
Nem is az a fontos, hogy művészet-e
Vagy sem; – nem az a fontos.
És ha ez nem művészet: hát nem az
De akkor nem is kell művészet –
Mert az a fontos, hogy figyeljenek
Az emberek és jól érezzék magukat.
Biró dühösen ott maradt az utcán
Én még bementem egy kávéházba:
Akkor egy szélroham jött veszekedve
És bevágta az ajtót.
A szélnek mondtam egy gorombaságot
Kávét ittam és olvastam egy lapot:
Valami cikk volt a versköltészet céljáról
De nem egyeztem meg vele.
Ja igaz: a lépcsőházból lejövet
(Még ott, volt szeretőmnél) arra gondoltam,
Hogy most meg kellene dögölni
És kiölteni a nyelvemet.